Erzsébetfalvai Polgári Dalkör

Erzsébetfalvai Polgári Dalkör

Pest város határa és Soroksár között az egykori Gubacspuszta területén az 1870-es években kezdett épülni Erzsébetfalva, melyet később Pesterzsébetnek neveztek.

Erzsébetfalván a Polgári Dalkör 1891 nyarán alakult meg Kaltenecker József pékmester elnöklete alatt. Első próbáikat Halik Manó operaházi kürtös karmestersége mellett tartották. Később Ziegler Béla lett a karnagy, vele szerepeltek 1896-ban a fővárosi Vigadóban.

Az 1907-es év jelentős változást hozott a Dalkör életében, mert dr. Ujj József karnagy irányította a próbákat és ennek meg is lett az eredménye. Augusztusban az Egerben rendezett XVII. Országos Dalversenyen tizenöt énekkar között a II. díjat, egy értékes lantot nyertek. Hazaérkezésükkor a Dalkör tagjait a Kossuth téren Nagy Győry István község jegyzője ünnepélyesen fogadta.

A versenyen elért eredmény megörökítésére tablót készítettek, amelyen a dalkör tagjai szerepeltek és középen a díszes díjat is lehetett látni. A tablóról Dívald Károly adott ki képes levelezőlapot.

Erzsébetfalván továbbra is magas szinten művelték a dalkultúrát, hiszen 1910-ben már négy dalegylet működött, de a legjelentősebb továbbra is a Polgári Dalkör volt, amely 1912-ben az Országos Dalosszövetség ezüst serlegét nyerte el. A dalkör fennállásának 30 éves évforulóját díszhangversennyel ünnepelték meg 1922 július 1-én és 2.-án. Ekkor az 1907-ben készült és megmaradt képeslapok hátoldalára rányomták az ünnepség programját.