Elképzelések a MABÉOSZ korszerűsítésére
A MABÉOSZ korszerűsítését érintő elképzelésekről október 15-én tájékoztattuk a megyei, szakosztályi, bázisköri, bizottsági elnököket. A korszerűsítési elképzelések során javaslatok készültek a szervezet átalakítására, a költségvetés megreformálására.
Az értekezleten elhangzott javaslatokat figyelembe véve, a szervezeti változásokra egy újabb alternatíva készült, melyet a MABÉOSZ elnöksége december 20-i ülésén megtárgyalt.
Lásd a csatolt fájlok itt>>
Ez a javított változat a régiók vonatkozásában két megoldást javasolt, egy 5 régiós, illetve egy 3 régiós rendszer létrehozását. Az elnökségi ülésen elhangzott észrevételek kapcsán az előterjesztés 5 régióról szóló tervezetét az elnök visszavonta.
A három régiós rendszer sem kapott azonban támogatást az előkészítésben javasolt szerint, azonban a megyék saját akaratuk alapján létrehozhatnak ilyen koordináló, szervező egységeket.
Az apparátus szervezetét illetően az a határozat született, hogy úgy a győri, mint a miskolci irodát meg kell szüntetni. A területi irodák létrehozása, illetve megszüntetése elnökségi hatáskör. Ennek ellenére az elnökség úgy határozott, hogy a két területi iroda megszüntetését a küldöttgyűlés elé kell terjeszteni jóváhagyásra.
A 2012. évi költségvetés kapcsán az elnökség több alternatívát fog a küldöttek elé terjeszteni. A fő kérdés az lesz, hogy annak ellenére, hogy a 2011. évi 14M Ft-os hiány lecsökkent
5.8M Ft-ra /a bevételek növelésére még folynak a tárgyalások!/, további megszorításokat kell e alkalmazni, vagy a szakmai feladatok ellátása esetleg prioritást élvez a költségvetési hiánnyal szemben.
A tagság tájékoztatását tehát az elnökségi határozatok figyelembe vételével kell elvégezni.
A program szerinti november 5-re hirdetett „Nyílt nap”-ot megtartjuk!
Csatolt dokumentumok
Elnökségi határozatok a 2011. október 20-i ülésről410.5 KB
Javaslat a MABÉOSZ szervezetének korszerűsítésére469.5 KB
Budapest, 2011. október 24.
Tóth Csaba Kornél
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| MABEOSZ korszerusitese_3_ valtozat.pdf | 216.17 KB |
| Elnoksegi_hatarozatok_2011_10_20.pdf | 143.33 KB |