A bújócskázó palota VISEGRÁD
A BÉLYEGVILÁG július-augusztusi dupla számában Bokody József közöl cikket „Nemzetközi Dunatúra a filatélia tükrében” címmel. Ehhez kapcsolódván mutatunk be rövid sorozatban Timár György nagyszerű könyvéből A Duna titkaiból egy-egy részletet. Mi mással is kezdhetnénk, mint Visegráddal.
"Ex Visegrado paradiso terrestri" - Visegrádról, a földi paradicsomból: e szavakkal kezdi egyik hazacímzett levelét IV. Sixtus pápa követe. Oláh Miklós esztergomi érsek pedig, Ulászló király egykori apródja, Hungaria Című, 1536-ban megjelent könyvében elbeszéli, hogy e káprázatos gazdagságú palota egy időben egyszerre négy királynak is szállást nyújtott, teljes udvartartásukkal egyetemben, ami csak akkor érthető, ha az ember meggondolja, hogy a szobák száma túl volt a három¬százötvenen is. Az érsek részletesen leírja az udvaron álló vörösmárvány kutat, melyből a közeli forrás hűs vize szökött fel, kivéve a nagyobb katonai diadal ok utáni napokat, mikor is víz helyett fölváltva vörös- és fehérbor csörgedezett a kútból a hegyoldal csatornáiba - nyilván a várnép ujjongó örömére.
Beszél az érsek egy magasabban fekvő, mozaikpadlós kápolnáról is, melyben egy orgonának nevezett, csupa ezüstsípból álló hangszer volt látható, illetve hallható, s ahol a tabernákulum, valamint az oltár és minden tartozéka színaranyból és alabástromból volt.
Oláh Miklós soha nem hitte volna, hogy lesz idő, amikor szavait az egész világ kétségbe vonja. A 19. századra ugyanis a régi Visegrádból csak a hegytető fellegvárának és a Salamon-toronynak romjai maradtak meg hírmondóul; Mátyás híres, reneszánsz stílusú palotája azonban - szőrén-szálán eltűnt! De hát hogyan? Hová? A hegyoldalban csak fákon, bokrokon, gyomnövényeken pihenhetett meg a vizslató tekintet. Szinte el sem lehetett képzelni, hogy itt hatalmas, háromszázötven szobásnál is nagyobb palota állt.
Ekkor lép a színre Schulek János. Mint mondtuk, 1934-et mutat a naptár, amikor átveszi restaurátori hivatalát. Üres óráiban azonban figyelme nem annyira a Salamon-toronyra, mint inkább fél kilométerrel odábbra, a füves-fás hegyoldalra irányul. Vajon mi történhetett mindazzal a pompával, aminek a leírás
szerint ez volt a színhelye, éppen ez a hegyoldal itt, "kétszáz lépésnyire a Dunától", ahogy az apródból lett valamikori érsek írta?
"Mert ma senki sem tudja, töprengett Schulek János, a tudós - Írja erről Dénes Zsófia, a magyar kultúra minden rezzenésére érzékeny, kitűnő Írónő. - Azt sem tudják, hová lett mindez. Hihetetlen, hogy éppen csak elnyelte a föld. Vajon hegycsuszamlás tört rá, és a meseváros leomlott a Dunába? Vagy jött az ellenfél, és összezúzta, amit látott, hogy porrá legyenek a paloták, és lábak tapossanak rajtuk? Igen, azt is tudja, itt 1550-ben, vagyis huszonnégy évvel a mohácsi vész és hatvan évvel Mátyás halála után már csak homokot és sziklatörmeléket látott az itt járó vándor a Sibrik-hegyen. A tetőn és az oldalán már itt-ott bokrok nőttek ki a kövek közül, és a sovány dombon kecskék legelésztek. Valamelyik krónikás Így jegyezte fel."
Nem csoda. A palotát a török csakugyan ostobán lerombolta, a törmeléket a környékbeliek hordták el ingyenes építőanyagul, az eső, a szél és a gyomnövényzet aztán hamarosan végzett a maradékkal.
Hogy milyen véletlen révén eszmélt rá Schulek János, hol van a hegy árulkodó pontja, az ma már vitatott kérdés. Dénes Zsófia szerint "Schulek Jánost úgy égette izgalma, mint a láz. Reggel kiment a tornácra, és merőn nézett a felnyúló hegyoldalra. Bizony, ott híre-hamva nem volt bármiféle pompának. Ellenben a lejtő alján állt a disznóól, és fölötte ... fölötte, a hegyoldal falán, megakadt Schulek János szeme. Ott felismerni vélt egy szabályos boltívet.
Itt kellett kezdődnie annak a Mátyás-kori lépcsőnek, amelyet Oláh Miklós leír. Ez volt az a kapu, ahonnét felláthattak a függőkertekre."
Egy másik, szakszerűbbnek tetsző leírás szerint a dolog Így történt: ,,1934 Szilveszter-napján jelentették Sehuleknak, hogy az egyik pincében végzett munkálatok során öreg falrészlet s egy még mélyebben fekvő boltív került elő. Erre Schulek módszeres munkához látott. Az egyik kertben szilárd földréteg alatt márványlapokra bukkant. Tavasszal a régészek apránkint falat fal után ástak ki a lejtőből."
Bárhogy esett is, Schuleknak végre sikerült az, ami senki emberfiának: négy évszázad múltán felszínre hozta a palota legfontosabb részeit. Köztük a ma részben helyreállított "boros" (Herkules) kutat csakúgy, mint az Oláh leírta kápolna alapjait, továbbá a ma már méltán híres Oroszlános kutat és Mátyás király fürdőszobáját. Igaz, a palotának mintegy fele még most is a múlt - és a hegy - titka, de nem kétséges, hogy a ma is szüntelenül folyó munka előbb-utóbb mindent föltár, ami az "elbújt" csodapalotából még föltárható.
